„Az Észak-magyarországi régió településein élő lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása” című pályázat keretében tartottak közmeghallgatást szeptember 21-én Encs-Fügödön. „Az Encs kistérségi vízellátó rendszer településeinek ivóvízminőség-javítása” elnevezésű alprojektről Új Ágnes, a menedzsment képviselője tájékoztatta az önkormányzatot és a lakosság megjelent tagjait.
A fejlesztés indokoltságáról szólva elhangzott, hogy a 9 közvetlenül érintett település – Fulókércs, Fáj, Litka, Hernádbűd, Pere, Alsógagy, Felsőgagy, Gagyapáti, Csenyéte – vízellátása nem biztosított megfelelően, az ivóvíz vas, mangán, arzén, nitrát és ammónium tartalma esetenként határérték feletti, valamint nem megfelelő a tisztítás hatékonysága. Az előadó elmondta, hogy a települések vízminőség-javítása az encsi térségi vízellátó rendszerhez történő csatlakozással történik összekötő vezetékek építésével, új 42 m3/h kapacitású tisztító technológia létesítésével. A megvalósítás során továbbá a nyomásviszonyok kielégítését szolgáló új műveket építenek, rekonstrukciós munkálatokat végeznek, illetve vízkezelő berendezéseket telepítenek, majd a teljes hálózatot mechanikailag megtisztítják. A kivitelezés befejezése után három hónapos próbaüzem következik.