Az Észak-Magyarországi Régió településein élő lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása című projekt keretében a Borsod-Abaúj-Zemplén Térségi Ivóvíz-kezelési Önkormányzati Társulás 2014. november 7-én folytatta munkáját. Az encsi Városi Művelődési Központban megrendezett eseményen megtörtént az “Encs kistérségi rendszer környező településeinek vízminőség-javítása” elnevezésű alprojekt ünnepélyes munkaterület átadása.
A házigazda önkormányzat nevében Szeles András, Encs polgármestere köszöntötte az érdeklődőket, majd Kiss Attila projektvezető számolt be az alprojekt műszaki tartalmáról.
Mint köztudott, az Encs térségi vízmű ma is több települést szolgál ki, a mostani beruházásnak köszönhetően az ellátási terület növekszik a jövőben. Bezárnak és tartalékba helyeznek több községi kisvízművet, így Encsről kap majd ivóvizet Gibárt, Méra, Novajidrány, Garadna, Pere, Hernádbüd, Forró, Fancsal, Baktakék, Szalaszend, Fulókércs, Fáj, Litka, Alsógagy, Felsőgagy, Csenyéte és Gagyapáti. Ennek feltétele, hogy a települések között új távvezetékek, nyomásfokozó berendezések és puffertározók épüljenek.
A Betonútépítő Zrt. – Aquaprofit Zrt. alkotta konzorcium képviseletében Udud Péter vezérigazgató tartott rövid tájékoztatót, kiemelve azokat a referencia projekteket, melyekben korábban kivitelezőként vettek részt.
Czaun Ferenc, az Aquaprofit Kft. projektvezetője a beruházást részletezve kiemelte, hogy a térség meghatározó vízműve jelenleg két vízbázisról szolgálja ki Encs és környéke lakosságát. A környező kistérségi települések egyedi telepekkel vannak ellátva, melyek gazdaságtalanul, esetenként bizonytalan minőségben tudják előállítani az ivóvizet. Czaun Ferenc szerint az encsi vízmű komplex fejlesztése egy 21. századi technológiával történik meg. A jövőben kapcsolódó települések ellátásához közel 20 km új vezetéket építenek ki, s helyenként a meglévő belterületi hálózatok felújítása is szükségessé válik.
Ficsor Miklós, a hálózatot üzemeltető Borsodvíz Zrt. ügyvezető igazgatója többek között elmondta: szolgáltatási területükön szinte mindenhol arzénos a víz. Az arzént csak szűréssel lehet eltávolítani, ám ez a folyamat, valamint a keletkező veszélyes hulladék nagymértékben megnöveli az üzemeltetési költségeket. Mint elhangzott, a jelenlegi beruházás során tehát olyan vízbázisokat kerestek, ahol nincs, vagy csak minimális az arzéntartalom – hangzott el az Észak-Magyarországi Régió településein élő lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása című projekt keretében az encsi Városi Művelődési Központban megrendezett munkaterület átadáson.