„Az Észak-magyarországi régió településein élő lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása” című pályázat keretében tartottak közmeghallgatást 2015. november 20-án Felsővadászon és Vizsolyban, valamint november 24-én Bodrogolasziban.
A „Felsővadász környező településeinek vízminőség-javítása” című alprojekt részleteiről Ekkerné Piricz Ilona projektmunkatárs és Fekete Tibor (BA-Konzorcium) projektvezető tájékoztatta a megjelenteket. Elhangzott, hogy a hat település vízminőség-javítása a felsővadászi vízbázishoz történő csatlakozással történik összekötő vezetékek építésével, új 9,5 m3/h teljesítményű vas, mangán és ammónium eltávolítására alkalmas ivóvíztisztítási technológia létesítésével, tartalék kút létrehozásával. Az előadók Vizsolyban ismertették a „Korlát, Hejce, Vizsoly, Vilmány, Hernádcéce, Fony vízminőség-javítása” elnevezésű alprojektet. Elmondták, hogy a 6 települést a göncruszkai vízbázishoz kötik, új 27 m3/h teljesítményű vas- és mangántalanító tisztítótechnológia és tartalék kút telepítésével.
A „Bodrogolaszi, Tolcsva, Olaszliszka, Vámosújfalu és Komlóska vízminőség javítása” című 12. számú alprojekről Lapis László (Cs-Ker Tranzit Kft.) és Lonsták László (Békés Drén Kft.) projektvezetők számoltak be Bodrogolasziban. Ismertették, hogy a szükséges vízátadásokhoz a Sárospatak-Bodrogolaszi, Bodrogolaszi-Vámosújfalu, és Bodrogolaszi-Komlóska összekötő vezetékek kiépítésére kerül sor. Sárospatakon, Bodrogolasziban és Olaszliszkán vezetékrekonstrukció is történik. Bodrogolasziban két nyomásfokozót helyeznek el, Komlóskán egy 50 m3-es tároló medence épül. Emellett a vízminőség javításhoz szorosan kapcsolódó rekonstrukciós és hálózatmosatási munkákra is sor kerül.
A Szerencsi Hírek megkereste Ficsor Miklóst, a Borsodvíz Zrt. víziközmű-szolgáltató cégvezetőjét, aki a teljes projekt jelenlegi állásásról többek között elmondta, hogy a 12 alprojekt egy része már megvalósult, ez esetekben jelenleg is tartanak a próbaüzemek. – A legnagyobb a 9. alprojekt, amely Szerencs és térségének vízminőség-javítását szolgálja – mondta az cégvezető, aki hozzátette: bízik benne, hogy pozitív változásokat fog tapasztalni a lakosság. Az egyik ilyen pozitívum – ami miatt az egész projekt indult – az arzénmentes víz szolgáltatása, amit ugyan a felhasználók nem érzékelnek – mivel színtelen-szagtalan –, de látványos változás lesz a víz tisztaságában, a vas-mangán tartalom is csökkenni fog, ammónium egyáltalán nem lesz a vízben. – Minderre azért van szükség, mert kormányrendelet mondja ki, hogy az uniós szabványnak megfelelően milyen paraméterei lehetnek az ivóvíznek. A legnagyobb probléma az arzén, amely mindig is jelen volt a vízben, viszont míg a régi szabvány szerint 50 mikrogramm/liter volt a megengedett érték, addig ezt 10-re csökkentették. A mi területünkön sok helyen előfordult, hogy ezt az értéket meghaladja az arzéntartalom – mondta a szolgáltató képviselője. Ficsor Miklós kiemelte: megtörtént a damaki és abaújvári vízművek átépítése, valamint a közeljövőben átadásra kerül a teljesen megújuló tokaji és golopi vízmű is. A beruházás teljes megvalósulása 2016. május végére várható, addigra elkészülnek a rekonstrukciós munkák és a hálózatmosatás is.
Lakatos István, a Zempléni Vízmű Kft. ügyvezetője számolt be arról, hogy elérkeztünk a 12. alprojekt végéhez. Ez szakmailag nagyon jó dolog, a fogyasztók minőségi javulást fognak érezni, főleg a nyári melegben lesz ennek jelentősége. Azonban fel kell hívnom a figyelmet az árnyoldalakra is: ez egy sikerberuházás, aminek mindenki örül, de ez lehetett volna sokkal nagyon siker is. Amikor a Zempléni Vízmű Kft. Szerencs gesztorságával társult ebbe a pályázatba, tudtuk, hogy fizikailag teljesen független szolgáltatási rendszer vagyunk, azonban mi azt szerettük volna, hogy ne legyünk ennyire függetlenek. Miután egy 108 éves, minden igényt kielégítő ivóvízbázissal rendelkezünk, melynek kapacitása meghaladja az 1 millió lakosegyenértéket, akkor ezt használjuk is ki. Mi úgy isszuk ebben a szolgáltatási körzetben a vizet, ahogy az Isten adta, mindenféle kezelés nélkül, a vízminőség a kútfejnél és az otthoni csapnál ugyanolyan. Ez a vízbázis az itt élők kincse, és joguk lenne élvezni az előnyeit. Ezért szerettük volna, ha kiépül egy Sátoraljaújhely-Miskolc távvezeték, és ezáltal a közeli zempléni települések – Tokaj, Szerencs és környéke – részesülhettek volna ebből az olcsó, de minden igényt kielégítő sátoraljaújhelyi ivóvízből. Sajnos ez nem jött létre, mert az előkészítés során szakmai és politikai korlátok adódtak.