Alakuló ülését tartotta 2014. október 29-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Térségi Ivóvíz-kezelési Önkormányzati Társulás. Az esemény aktualitását adta, hogy az október 12-ei helyhatósági választások után új elnökséget és tisztségviselőket kellett választania a tanács tagjainak.
A társulás által megvalósítandó KEOP-1.3.0/09-11-0046 azonosító számú, „az Észak-Magyarországi Régió településein élő lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása” című projektben résztvevő 77 település 64%-ban képviseltette magát az ülésen, melynek első napirendi pontjaként új elnököt választottak a jelenlévők. Kiss Attila projektvezető bevezetőjében elhangzott, hogy két ajánlás érkezett: Encs és Tokaj polgármesterei egyaránt Koncz Ferencet javasolták az elnöki pozíció betöltésére, amit a jelenlévők egyhangú szavazással fogadtak el.
Koncz Ferenc javaslatára a tanács Szeles Andrást, Encs polgármesterét választotta meg a társulás alelnökének, a pénzügyi bizottság elnöke – ugyancsak Koncz Ferenc kezdeményezésére – Posta György, Tokaj újonnan megválasztott polgármestere lett.
Az elnökségbe a sárospataki kistérségből Csoma Ernő (Tolcsva), a szerencsi kistérségből Kiss Lajos (Golop) és Demeterné Zeleni Enikő (Hejőkeresztúr) pedig a tiszaújvárosi kistérség képviseletében kapott megbízást. A pénzügyi bizottságban Fehér Krisztián (Felsővadász), Demeterné Bártfai Emese (Monok), Rakaczki Zoltán (Forró) és Kis Tibor István (Abaújszántó) kapott helyet. A tisztségviselők megválasztása után dr. Egeli Zsolt ügyvéd ismertette a társulási megállapodás módosítására tett javaslatait, melyekre a hatályos törvényi változások miatt volt szükség. Elfogadta a társulás az első félévi pénzügyi beszámolót, a 2013-as évre vonatkozó belső ellenőrzési jelentést és az idei belső ellenőrzési ütemtervre vonatkozó előterjesztést.
Indítvány hangzott el a közbeszerzési terv módosítására, amit Kiss Attila ismertetett a jelenlévőkkel, majd a két társulás közötti eseményekről szintén a projektvezető tájékoztatta a tagságot: többek között elhangzott, hogy az idén nyáron megtörtént a kivitelezői szerződések aláírása, jelenleg is készülnek a kiviteli tervek. Két alprojekt esetében – Tolcsva, Olaszliszka és Vámosújfalu-Komlóska vízminőség-javítása, valamint Keresztéte és Büttös térségében is – már megkezdődött a fizikai munkavégzés.